| Még 48 kép - amik már nem fértek bele a könyvbe |
![]() |
| Aljechin a kihívók közül azért választotta a FIDE későbbi elnökét, Euwét, mert azt hitte, hogy könnyen elbánhat vele, tévedett. Aztán egy időre abbahagyta az ivást, a dohányzást és fölényesen visszavágott. |
![]() |
| Aljechin teljesen elhagyatottan, de világbajnokként
halt meg egy portugál szállodában, állítólag egy falat akadt meg a torkán. |
![]() |
| Négy világklasszis 1948-ban Hágában, hogy eldöntsék, ki lesz Aljechin utóda. Botvinnik győzött (balról a második) mellette lehajtott fejjel Euwe, Szmiszlov és Keresz, azaz három világbajnok és egy örökös jelölt. |
![]() |
| Azért ebben a teremben Capablanca a legértékesebb régiség. |
![]() |
| Nem beszélve erről a baseball csapatról. |
![]() |
| Kevesen tudják, hogy nem Lékó az első magyar férfi, aki világbajnoki döntőt játszott, Gunsberg ezt már megtette a XIX. század végén Steinitz ellen. |
![]() |
| Bár Lenin, Sztálin, Tito és Kádár is szeretett
sakkozni, Gligorics náluk nevesebbekkel is játszott. Bár ez az Engels nem az az
Engels, ő egy német olimpiai bajnok, aki a lengyel Najdorffal és a többiekkel még idejében Argentinába távozik Hitler elől. |
![]() |
| Lasker 27 évig őrizte világbajnoki címét, s Maróczyt is ügyesen kikerülte, akinek sosem volt elég pénze rá, hogy megmérkőzzék vele. Emanuel idős korában Hitler elől előbb Sztálinhoz menekül, de aztán jobbnak látta, ha Amerikában éhezik tovább. |
![]() |
| Lilienthal fiatalon, ekkoriban nyerte meg a Szovjetunió bajnokságát, ami a negyvenes évek elején szinte egy világbajnoki címmel volt egyenértékű. |
![]() |
| Lilienthal Andor ma, jóval a 90 felett óbudai otthonában. Mindent, ami árt. |
![]() |
| Benkő és Tal, két világbajnokjelölt Curacao szigetén. Tal később visszalépett, de Fischer meglátogatta a kórházban és ott játszott vele egy partit. Bobby előzőleg stupidnak nevezi az immáron hontalan Benkőt, aki ezért - saját szavai szerint - egy picit meglegyintette. Fischer megpróbált visszaütni, mire Pali tényleg behúzott neki egyet. |
![]() |
| Bobby Fischer, aki nyolc évig élt nálunk. E történet ezerszer hosszabb, mint ami egy kép alá írható, próbálja meg talán a könyvben. |
![]() |
| Karpov és Kaszparov 1984 és 1990 között ötször ült le a világbajnoki címért, az első hat hónap után, Karpov 5:3-as vezetésénél - 40 döntetlen mellett - Campomanes elnök döntésére félbeszakadt Moszkvában. Ennek az összecsapásnak Adorján is tanúja volt egy hónapig Garry táborának a tagjaként. A következő négy alkalommal Kaszparov győz, de az összesítésben csak 73:71 a javára. |
![]() |
| Campomanesnek, a FIDE elnökének ritkán hoz szerencsét
a sakkolimpia. Isztambulban is kórházba került, előtte tíz évvel, az 1990-es újvidéki
olimpián is olyan koronát hordott, mint Horn Gyula az 1994-es választások idején. |
![]() |
| Karpov, Korcsnoj és Szpasszkij néhány éve Mainzban.
Unzicker azért a két egykori nagy ellenfél közé állt, bár Korcsnoj Szpasszkijról
is megengedett magának néhány durva mondatot, amikor 1976-ban Borisz is elhagyta a Szovjetuniót. |
![]() |
| Korcsnoj még negyedszázaddal a baguiói összecsapás
után is védőszemüveget vett fel Karpov ellen, nehogy ismét sugarazzák. Ma is úgy véli, csak így tudta egykor legyőzni Moszkva kedvence. Ha az is érdekli Önt, hogy a partik közben miért ehetett Karpov hónapokig csak egyszínű joghurtot, akkor feltétlenül olvassa el a könyvet. |
![]() |
| A torinói olimpián úgy látszik végül sikerült Korcsnojt elaltatni. |
![]() |
| Polgár Zsuzsa egyik első képe, amikor még csak néhány megnyitást tudott. |
![]() |
| Judit, Zsuzsa, Zsófi valamikor a nyolcvanas évek
elején, amikor még Bulgáriába se kaptak útlevelet. |
![]() |
| - Akkor fehérrel nyitok! |
![]() |
| Topalov és Polgár Judit vakjátszmája. Az elmúlt években Judit vagy ötször verte meg a bolgár világbajnokot, aki hiába nézhette a táblát. |
![]() |
| Magyarország egyetlen felnőtt világbajnoka, Polgár Zsuzsa. |
![]() |
| Vagy ez a kép előnyösebb? Ennyi figurából nehéz megállapítani. |
![]() |
| Kaszparov az USA női csapatával, akikből feltehetően egy sem amerikai, s legalább egyikük magyar. Polgár Zsuzsa eddig 56 mérkőzést játszott 4 olimpián (két arany - két ezüst), és senki sem tudta legyőzni. |
![]() |
| Polgár Zsuzsa Xie Jün ellen 8,5:4,5-re nyerte a világbajnoki döntőt, de a kaszinók nem hoztak neki szerencsét, mert Monte-Carlóban Joszeliani ellen sorsolással veszített az elődöntőben. |
![]() |
| Jutka párosmérkőzésen Szpasszkijt és Karpovot is elintézte. |
![]() |
| A Polgár nővérek idén Budapesten jöttek össze. Zsuzsa Texasból jött, a férje vietnami születésű, Zsófi Kanadából érkezett, előtte Izraelben élt grúz férjével. Igazi világpolgárok. |
![]() |
| - Na, hogy kell játszani a Szvesnyikovot? |
![]() |
| - Nincs otthon véletlenül még egy lányod? |
![]() |
| Sax Gyula, oly sok olimpia hőse, aki nemcsak a
világot, de Magyarországot is bejátszotta, féltucatnyi város csapatában. |
![]() |
| Kramnyik és Topalov címegyesítő világbajnoki összecsapása, mögöttük jobbról a második a kalmük Iljumdzsinov, a FIDE elnöke és legnagyobb szponzora. Topalov stábja azzal vádolta Kramnyikot, hogy az orosz azért jár ki olyan gyakran a vécére, mert ott kapja az utasításokat. Később zsinórokat is kerestek a falban, a sakkvilág ma inkább Kramnyik pártján áll. |
Az utolsó szárszói
találkozón |
![]() |
| - Zsuzsa Amerikában, Zsófi Izraelben, te világpolgár! |
![]() |
| - Országodat egy lóért? |
![]() |
| - Ez egy szolid nyerés, mégiscsak ő a házigazda! |
![]() |
| - Akkor legyen egy királycsel! |
![]() |
| - Itt miért nincs fél pont? |
![]() |
| - Kaszparov ellen nem hagytam ilyet ki! |
![]() |
| - Hallom, már csak a Putyint akarod bemattolni! |
![]() |
| - Remi? |
Kramnyik-Lékó 7:7
Brissagóban, de ez kevés az üdvösséghez |
![]() |
| - De keserű! |
![]() |
| Kramnyikkal Miskolcon készült a beszélgetés. |
![]() |
| Lékó és Kramnyik épp magukat nézik a szerző egy korábbi könyvében. |
![]() |
| Péterrel Tarcalon, a sakkvilágbajnoki felkészülése végén. |
Sakkvilágbajnokság
2007, Mexikó |
![]() |
| - Ha első leszek, Topalov, ha második, Anand jön! |
![]() |
| - A negyedik hely is szépen csillog! |
![]() |
| - Fehérrel még megihatok egy feketét! |
![]() |
| - Remélem, Vlagyimir nem pont engem akar megverni! |
Fischer elhagyta
Japánt |
![]() |
| - Gyerünk Izlandra, ott rég nem voltam! |


























































