A legnagyobb ritkaság te vagy, higgy benne, mint Berger, amikor a Hair végén bemasíroz a vietnámi gép gyomrába. Nekem négy is jutott, velük járom világomat, pénz és nyelv nélkül botladozva, a mi generációnknak későn jött a szabadság, hisz máig remegünk minden határon. Ötven út kalandjait vetettem papírra, alig egy ötvenes darabja, na jó, plusz az áfa. Bolgár nászúttal kezdődött, cseh és orosz bevásárlótúrákkal folytatódott, aztán háromévente már Bécsben is meg lehetett nézni a Grinzinget, és a Gorenjét. A váltás lázában a Rádiókabaréval elértük Ungvárt, Nagyváradot, Újvidéket és a túlparti Komáromot, valaha nem kellett hozzá útlevél. Azóta többször megjártam Amerikát, láttam P.Howard Szingapúrját, Hongkong végnapjait, A Heti Hetes tagjaival a Jóreménység fokán át Mauritiusra is eljutottam. A Hócipővel becsavarogtuk Európát, Bandó farmert árult Moszkvában, Fábry botrányt csinált Bayreuthban, Koltai Oscar-díjra szerződtette Bajort Brüsszelben, Déri Oxford és Cambridge között ingázott Uszticcsal, Boncz pedig megszámolta Lenin átlőtt kabátjait. Láttam Fradi ruhát Madridban, Innsbruckban és Pozsonyban, volt ahol nekem is jutott belőle. Puskás Öcsivel kivégeztünk egy hektó vöröset, voltam 30 lovin, de sehol sem nyertem, Mimivel 30 városban és mindenhol nyertem, pedig Pamplonában nem is álltam a bikák elé. S már több Vermeert láttam, mint amennyi hiányzik. Egy utat se hagy ki, mert sosem tudhatod, melyik a last minute!