Hazánk legnagyobb lovasait, s lóbarátait kérdez- gettem. Igaz-e, hogy lovasnemzet vagyunk? Voltunk, leszünk? Bosszantott, hogy oly keveset tudnak itthon Európa-hírű zsokéinkról. S a hazaiakról. Pedig ez a világ egyik legrégibb és legizgalmasabb sportága. Mely tőlünk nyugatra az egyik legnépszerűbb.

Életük, bukásaik, szökéseik, kinti megdicsőülésük, itthoni vegetálásuk lehet, hogy jobb író tollára kívánkozott volna, de én voltam a legközelebb. Mégis tán összeáll egy kép, hogy micsoda faramuci dolog volt a szocialista lóversenyzés, hogyan szórt szét egy nagy nemzedéket, mert a galoppon már 56 nyarán elkezdődött. Alafi, Bocskai, Kállai, Tandari, Klimscha, s a maradók: Aperianov, Esch, Vas, Marschall. Mögöttük ott nyerít Imi, Imperiál, March Groom, Shirocco, Brahy, Ryans Gift, Gazduram, Recorder, Api, Kabala, Nyina. Megspékelve Dallossal, Turival, Törökkel, Martinekkel, két Lázárral, Ullmann báróval és egy örökifjú Dreherrel. No meg Csikar, Nyilasi, Kőbán, Kárpáti, Török, Martinek, Jordán, Koltai, Tandori. Micsoda mámor volt hallgatni őket. Azért néha közbekotyogtam, már csak megszokásból is.

Olvasók a helyükre, start-hóz, start-hóz!