| Még 44 kép - amik már nem fértek
bele a könyvbe |
|
|
|
| Kállai Pál (5-ös számmal a mellén). 1964, Pimlico
Park, Baltimore, az amerikai Triple Crown középső állomása, Kállai lovagolt benne,
ahogy annak első futamában, a Kentucky Derbyben is. |
|
|
|
| Kállai Pál egyik futamgyőzelme 1967, Laurel Park,
Washington mellett. Itt futott 1963-ban Imperiál a világ legjobbjai ellen, de
csak hetedik lett. |
|
|
|
| Kállai, Brody és Dreher 2005-ben Budapesten. Alexander
Brody apja hozta be a legjobb ügetőket a negyvenes évek végén Amerikából, Dreher-Hardy
Béla nagyapja és dédapja osztrák és magyar derbygyőztesek sokaságát tenyésztette. |
|
|
|
Alafi Péter nyerte máig a legtöbb versenyt Németországban,
több mint 2300-at. |
|
|
|
| Alafi Friedrichsruh mellett, német kancadíjat
nyert vele. |
|
|
|
| Bocskai Pál Madridban. 1956 nyarán emigrál Kállaival. |
|
|
|
| Bocskai Pál mellett balra egykori zsoké vetélytársa,
Bollow idomár. |
|
|
|
A harmadik generációs Bocskai György 1974-ben
már 15 évesen
német sampion lett. Még mindig lovagol, 1800 versennyel
ötödik a német örökrangsorban. |
|
|
|
| A Belgiumban élő Dreher-Hardy Béla (a képet tartó
hölgytől jobbra) az 1942-es derbygyőztes Botond fotóját ajándékozta a Dreher emlékverseny
győztesének. Mellette jobbra Bródy Sándor és Farkas Ferenc, a Magyar Lovaregylet
elnöke. |
|
|
|
| A 12 derbyt nyert Esch Győző fia, Esch Sándor
a hatvanas évek elején Hadnaggyal szaporította tovább a Esch-derbygyőzelmek számát
(összesen 18). Itt Iszalag nyergében győz 1971-ben. |
|
|
|
| A harmadik generációs Esch Róbert az ötvenen túl,
nemrég tért vissza a pályára. Ennyi cuccal együtt kell 50 kilónak lenni. |
|
|
|
| Imperiál búcsúja, balra külföldi zsokéja Gelics
Mihály, jobbra hazai zsokéja Németh Ferenc, aki nem volt párttag, ezért csak itthon
lovagolhatta. Takarva az idomár, Aperianov Zakariás. |
|
|
|
Benedik Dezső a hetvenes években hatszor volt
zsinórban sampion,
itt egy osztrák miniszter gratulál neki. Köztük Aperianov. |
|
|
|
Németh Ferenc Imperiál nyergében a derby napján,
mögötte a zsúfolt pesti tribün. Aznap Kádár és Dobi is kinn volt. |
|
|
|
| Imperiál kese, hókás és csókaszemű volt, vagyis
mindennel rendelkezett, amely puhaságra, megbízhatatlanságra mutat. |
|
|
|
Imperiál egyik legjobb fia, Immer, mellette Aperianov
és lovásza Maczkó, a későbbi idomár. |
|
|
|
| Imperiál egyik derbygyőztes utóda, Íjászra tippelek,
meg kéne kérdezni Aperianovot. Nem könnyű eltalálni, a mester 17 derbyt nyert. |
|
|
|
| A hátul balra álló hullámos hajú Aperianov mellett
jobbra Keszthelyi, négyszeres sampion, egyszer lovasként, háromszor idomárként
és legalább ennyi derbyt nyert. Előtte Gelics ül, aki a hatvanas évek közepén
négyszer győzött az osztrák derbyben. |
|
|
|
| A pardubicei hirhedt nagy-Taxis, a sövény előtt
a ló nem is látja, mibe ugrik bele, oly sok ló és lovas temetője. |
|
|
|
| A nagy-Taxis túloldala. |
|
|
|
| Jóreménység és Kőbán Rita. |
|
|
|
| Lakatos Csaba századik versenyét nyeri 1996 szilveszterén
Üzér kocsijában, pedig az év novemberében négy golyót kapott. |
|
|
|
| Goffy Sun a Derbykísérleti Versenyt még megnyerte,
pár hétre rá a Derbyben a célban Grál Lovag megveri. |
|
|
|
| Öt éve még ennyien néztek egy nagydíjat a Kerepesi
úton. |
|
|
|
| Egy hármas holtverseny a harmadik helyen 1982.
októberében, így aznap háromféle hármasbefutóra fizettek a Kerepesi úton. |
|
|
|
| Gróf Pejacsevich Albert és fia, János, két nagyszerű
magyar idomár volt, ez a fiú lehet. |
|
|
|
| Varga Lajos két Badeni Nagydíjat nyer a németek
legendás lovával, Oleanderrel a húszas évek közepén, majd 1930-ban az Olasz Derbyt
is elhozza Emanuele Filibertóval. |
|
|
|
| Balról Csaplár és Balogh, két nagyszerű lovas,
mellettük Marschall József, minden idők legjobb magyar ügetőhajtója, hatszoros
derbygyőztes, tizenkilencszeres sampion. |
|
|
|
| Marschall István Zsoltány derbygyőzelmekor. |
|
|
|
| Siklósi Tamás lova, Kancellár 14-et nyert rövidre
Bécsben. |
|
|
|
| Hernádi Judit az ifjú Heti Hetessel és idomárjával,
Tolnay Lászlóval. |
|
|
|
| Juci a hajtást is kipróbálta. |
|
|
|
Jobbról Shirocco, a magyar származású Ullmann
báró legjobb lova. Győzött Németországban, Franciaországban, Angliában,
Olaszországban és Breeder's Cupot is az Egyesült Államokban.
Itt útban a 2006-os Coronation Cup győzelem felé. |
|
|
|
| Brahy Vargával és Rozsnyóival. Százezer font volt
csikóként, egy év múlva Rozsnyói 800 fontért megkapta, mert nem kapott levegőt.
Azóta százszor visszanyerte az árát. |
|
|
|
| Varga Kuvaitban. |
|
|
|
| Lázár Zoltán maratonhajtás közben. |
|
|
|
| Dallos Gyula Aktion nyergében. |
|
|
|
| Dallos Gyula Aktion nyergében. |
|
|
|
Tandari János tíz skandináv derby győztese.
Jagersróban és Koppenhágában. |
|
|
|
| Tandari 1985-ben Stilstudie nyergében nyeri a
Silken Strand versenyt. |
|
|
|
Az öt dán, svéd és svájci derbyt nyert ifjabb
Klimscha Albert
recski házában 2006-ban. |
|
|
|
| Ma nemzetközi hírű csontkovács és 300 tehene is
van. |
|
|
|
A szerző a párizsi Rotonde kávéház teraszán talán
épp arra gondol,
hogy megírja a lóverseny regényét. Valamikor Lenin itt sakkozott Trockijjal. |