 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
3. A készpénz Euro lélektani bevezetése, mindennapi használatának gyakorlati hatásaiAz Euro mindennapi használatának hatásait nyilván rengeteg szempontból lehetne elemezni, de eme fejezet keretein belül elsősorban az átlagos európai polgár szemszögéből felmerülő problémák elemzése történik meg. Nem megyünk el persze szó nélkül a gazdaságra gyakorolt hatásokról sem, de a fejezet javát nem ez a téma alkotja. A fő vonalat az átlag egyszerű európai polgár vélhető kérdései, kétkedése, bizonytalansága fogják vezérelni, és elsősorban arra keressük a választ, hogy az átállás nehézségei miként érintik a lakosság tömeges részét, valamint hogy a velük történő kommunikáció és reklámkampány milyen eszközökkel igyekszik a lehető legjobban elfogadtatni a változás szükségességét és előnyeit 3.1. Időrendi áttekintés
1998 januárjában életbe lépett a Schengeni Egyezmény - vagyis az
Unión belüli országhatárok gyakorlati értelemben vett eltörlése
- amely momentum a mi esetünkben azért bír komoly jelentőséggel,
mert a lakosság ekkor szembesült igazán először az egységes Európa
mibenlétével. Minden bizonnyal szándékosan választották nagyjából
ezt az időpontot az Euro kampányának megkezdésére, hiszen nyilván
könnyebb egy határok nélküli Európában elfogadtatni az új pénzt,
mint annakelőtte. Az innentől kezdődő kampányban már viszont az
EU a marketingeszközök széles skáláját vonultatta fel. Az emberek
ekkor találkoztak először az " A köztudatba természetesen az Eurónak sokféle előnyét lehetett hangoztatni, de nyilván a legnehezebb feladatnak az ígérkezett, hogy a lakosságot mindenképpen rá kellett bírni, hogy nemzeti identitásukból megint feladjanak egy darabot, és a jó pénzzel rendelkező országokban lakókat arról, hogy jól megszokott, és jól működő valutáikat, mint német márka, angol font, francia frank, holland gulden, stb. cseréljék fel valami bizonytalan újra. Sőt, némely országokban olyannyira nehéznek bizonyult ezen próbálkozás, hogy például Nagy-Britanniában egyelőre nem is sikerült megoldani a problémát. A következő időszakot a jelen esetben is 1999 januárjától számíthatjuk, amikortól már az volt a fő feladat, hogy az emberek - noha továbbra is saját pénzeiket használják, megtanulják az új "mértékegységet", vagyis az árakat ne csak lássák, de számolni is tudjanak velük, az összehasonlítás alapját az Euro árak képezzék. A másik fontos dolog, hogy a háromszázmilliós társadalom képes legyen átállni az új nagyságrendhez. Ez helyenként kevésbé fog problémát okozni, néhol azonban az eltérés akár három nullát is jelenthet. Ez a kezdeti időkben számos érdekes problémát vetett fel, de leküzdéséről természetesen még most sem beszélhetünk teljesen. 3.2. Alapvető előnyök és hátrányokAz Eurónak nyilván sok, a gazdaság szempontjából igen jelentős előnye van, de érdemes megvizsgálni azokat az előnyöket is, melyeket egy átlagos polgár is érezhet, illetőleg könnyedén megért. Ehhez azonban már az EMU-tagországokon belül is érdemes érdekcsoportokra választani a lakosságot. Egyfelől vannak olyan nemzetek, amelynek lakosai már eddig is stabil, kevéssé inflálódó és sokhelyütt szívesen látott pénzt használ, míg más helyeken a helyi pénzzel szemben bizony közel sincs széleskörű megelégedettség. Érthető, hogy előbbi helyeken a lakosság jóval nehezebben válik meg fizetőeszközétől, mint mondjuk egy görög vagy egy portugál.
Ennek az összehasonlíthatóságnak vélhetően az árakra is hatása lesz, hiszen a fent említett példa valószínűleg széleskörűen elterjed, és a termékek is szélesebb skálában válhatnak érintetté, amennyiben az árak nem fognak egymáshoz igazodni. Ez nyilván további előnyöket eredményez, hiszen logikus, hogy nem azok a kereskedők fognak árat emelni, ahol a termékek olcsóbbak az átlagnál, hanem azok a vállalatok, kereskedők kénytelenek árat csökkenteni, akiktől a vásárlók elpártolnak. Másik jelentős előny, hogy ezentúl a tizenkét tagországon belül nem kell pénzváltással bajlódni, hanem mindenütt ugyanazon pénz válik használatossá. Ez természetesen elsősorban az európai polgárok utazásait teszi lényegesen egyszerűbbé, hiszen egyrészt nem elhanyagolható költségektől kímélik meg magukat, másrészt nem kell egy esetleges utazásnál időt pazarolni, amikor először külföldi valutára váltják saját pénzüket, majd hazatérve a megmaradt pénzt visszafelé. Ezáltal a külföldre utazások még kényelmesebbé és spontánabbá alakulhatnak az EMU-országokon belül, ami újabb momentum az egységesedés folyamatában. Hátrányként talán leginkább az új pénzzel szembeni bizalmatlanságot, valamint a polgárok nemzeti önérzetét lehetne említeni. Azokban az országokban, ahol a helyi pénz jól működik, a kezdeti időkben közel sem volt egyszerű elfogadtatni a közvéleménnyel, hogy adják fel nemzeti valutáikat a közös cél érdekében. A német lakosság nagyobb része a mai napig szívesebben használná továbbra is a német márkát, mint váltana az új pénzre. Ezzel vélhetően a franciák is hasonlóképp vélekednek, esetükben pedig a nemzeti önérzetet ugye nem kell különösképpen hangsúlyozni. Az angoloknál természetesen e téren is hangot kapott az elszigetelődés filozófiája, azonban figyelemreméltó, hogy az elzárkózás mellett azért valahol ezen a vidéken is érdeklődés mutatkozik az Euro iránt. Tony Blair és kormánya 1997-es megválasztásában ugyanis komoly szerepet játszott, hogy míg ellenfele egyértelműen kizárta a közös pénz és a szigetország kapcsolatát, addig Blair ugyan szintén nem szavazott az Euro azonnali bevezetése mellett, de nem zárta ki egy néhány év múlva történő csatlakozás lehetőségét, amennyiben a közös pénz jól vizsgázik a gyakorlatban. Ezzel ellentétben a kisebb, gyengébb valutával rendelkező országokban a lakosságot nem kellett különösebben ösztönözni, hogy "felejthető" pénzüket cseréljék le egy olyanra, melyeket a nagy nyugati országokkal közösen használhatnak. "... az idén Görögország is belépett a "klubba", búcsút mondva Európa második legpatinásabb valutájának. A közvélemény-kutatások szerint a görög társadalom 70 százaléka nem ejtett könnyet a drachmáért, noha kormánya fájdalmas gazdaságpolitikai műtétet hajtott végre azért, hogy a múlt évtized eleji két számjegyű inflációt a mostani 4,2 százalékra szorítsa le."13 Kérdés persze, hogy egy olyan országnak, amely a konvergencia kritériumokat csak komoly nehézségek árán tudja teljesíteni, érdemes-e mindenáron sikeresen felvételiznie az EMU-ba, vagy jobban teszi, ha kivárja, amíg gazdasága nem erőltetett folyamatok nyomán érik meg a felvételre. Nos, ez a kérdés ma még nem eldöntött, hiszen érdemes előidézni a spanyolok példáját, akik a 85-ös EGK-csatlakozás idejére ugyan teljesítették az akkori követelményeket, de aztán hosszú évekig küzdöttek az infláció erőszakos lenyomása okozta hirtelen igen magasra ugrott munkanélküliség visszaszorításával. 3.3. Az információk kommunikálásaAz elmúlt három év, valamint némileg az azt megelőző időszak nagyon fontos feladata volt, hogy az országok vezetése minél sokoldalúbb tájékoztatást adjon a lakosság részére, és lehetőleg minél közérthetőbben fogalmazza meg az üzeneteket. Éppen ezért - leginkább a 2001-es év utolsó hónapjaiban - az államok irányította kampány igen színes reklámhadjáratot eredményezett a tagországokban, de bizonyos mértékben azokon kívül is. Az információtovábbításra a média minden fellelhető csatornáját felhasználták. A televíziókban a hirdetéseken felül rengeteg információs műsor szólt az átállás körülményeiről és az azzal kapcsolatos problémákról. Az interneten az utóbbi hónapokban temérdek információ vált mindenki által hozzáférhetővé, tájékoztató anyagoktól kezdve, elemzéseken és statisztikákon át minden érdekes és figyelemreméltó anyag felkerült az erre a célra létrejött hivatalos és egyéb oldalakra. Rengeteg szóróanyag került napvilágra, melyben szintén minden hasznos információ olvashatóvá vált, nem sokkal ezelőtt pedig az utcákat is ellepték az Eurós plakátok.
A marketingeszközök mellett azonban sok más egyéb termék is megjelent, mely az Eurót népszerűsítette. Ilyenek az EU vagy Euro logóval ellátott mindenféle ajándéktárgyak, kisebb használati cikkek. Hasznos kis szerkezetnek tűnik például egy igen hamar elterjedt számológép, ami a hagyományos műveleteken felül egy gombnyomásra átváltja a helyi valutában beütött összeget Euróra, illetve fordítva. Ez egyrészt sok polgár életét fogja megkönnyíteni, főleg a párhuzamos készpénz periódusában, másrészt mutatós, mégis olcsó szerkezet, melynek reklámértéke is jelentős lehet. Sokhelyütt kapható Eurós esernyő, öngyújtó, póló, nyakkendő, pénztárca, illetve bármilyen giccs, aminek a fantázia nem szab határt. Szomorú tény azonban, hogy a rengeteg pénz és fáradozás ellenére az emberek nem igazán kapnak minőségi tájékoztatást. A médiából és egyéb helyekről ugyan rengeteg "információ" önti el szerte Európát, de a lényegi tájékoztatás bizony csak nyomokban fedezhető fel. Elvétve lehet látni csak olyan tévéműsort, ahol valóban fontos és közérdeklődésre számot tartó dolgok hangzanak el. Egy átlagos "tájékoztató" műsorban biztos favorit az alábbi kérdés: "És mondja, igaz az, hogy éjféltől Németországban már csak Euróért lehet pezsgőt venni?" Nos természetesen ez is egy probléma, de talán hasznosabb lenne olyanokról is szót ejteni, miszerint az első Euróval való fizetéssekkor mire kell a legjobban odafigyelni, meddig fizethetünk a helyi valutával, hogyan tudjuk a legkényelmesebben Euróra váltani készpénzünket, mi értelme van az egész átállásnak, satöbbi. Ilyen kérdésekkel márpedig csak elszórtan lehet találkozni, pedig úgy tűnik, az "Euro-polgárok" még koránt sincsenek tisztában minden lényeges részlettel. Egy 2001 júliusában végzett, nyolcezer fő részvételével zajlott közvélemény-kutatás15 eredményei alapján az emberek tájékozottságát illetően bizony alapos hiányosságok mutatkoztak. A megkérdezettek átlagosan csupán 53%-ban tartották informáltnak magukat a közös valutát illetően. A mérsékelt önbizalom a további kérdések megválaszolását elemezve sajnos nem is volt hiábavaló. A válaszadók 73%-a adott helyes választ arra kérdésre, hogy mikor vezetik be hazájában az Eurót. További 17% tudta, hogy 2002-ben kerül sor erre az eseményre, de voltak, akik még ezt sem találták el. Aggasztó tény azonban, hogy a lakosság mindössze csupán 17%-a tudja helyesen, hogy nemzeti valutájával meddig fizethet a boltokban, 54%-a megjelölt periódusnál távolabbi időpontot jelölt meg. Ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a kettős periódus végét eredetileg későbbre tervezték, és noha a pontos megfogalmazás szerint június 30-át legkésőbbi időpontnak szánták, a fejekben mégis ez a dátum maradt meg. 11% válaszolt rosszul a másik irányba, a maradék 19% pedig nem tudta, illetve nem kívánt válaszolni. További aggodalomra ad okot, hogy a népesség 66%-a fél attól, hogy az árak megállapításánál valamiféle csalás szenvedő alanya lesz, és ez az arány a korábbiaknál magasabb, tehát a félelem sajnos nőtt az utóbbi hónapokban. Egy kérdés alapján a vevők 77%-a hasznosnak találná egy olyan kijelző ideiglenes felállítását a pénztárgépek mellé, amely a visszajáró pénzt - amit ugye lehetőség szerint Euróban kell adni - mindkét pénznemben feltünteti. A bizalom leginkább a bankok felé irányul, a megkérdezettek 63%-a fordulna tanácsért a pénzintézetekhez. Meglepő, de a válaszadók mindössze 3%-ának jutna eszébe, hogy szükség esetén az állami illetve helyi hatóságokhoz forduljon segítségért. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy az adott időpontban a vásárlóknak mindössze 18%-a próbálta megjegyezni a termékek Euróban kifejezett árait. Portugáliában a kampány igen érdekes módszerét vetette be a helyi szervezőbizottság. Az információk terjesztésével - többek között - nem mást bíztak meg, mint magát a portugál egyházat. Az ötletgazdák ugyanis ezt a megoldást találták a legcélszerűbbnek arra nézve, hogy a kevéssé iskolázott, adott esetben írástudatlan, ugyanakkor javarészt mélyen hívő emberhez kellő mennyiségű információt tudjanak hatékonyan eljuttatni. "A kampány szervezői azért is hívták segítségül a katolikus egyházat, mivel sok elszigetelten élő idős ember számára gyakorlatilag a vasárnapi mise az egyetlen közösségi tevékenység, a szentbeszéd az egyetlen "információforrás". [...] A papok így a vasárnapi misén, a szentbeszéd végeztével, bemutatják az új bankjegyeket, elmagyarázzák a legfontosabb tudnivalókat és figyelmeztetnek a szélhámosok jelentette veszélyekre is. Az istentisztelet végeztével még matematikai gyakorlatokat is tartanak a hívőkkel, különböző közszükségleti cikkek árait számítva át Euróba."16 3.4. Mit kell "tisztázni a fejekben"?Nagyon fontos, hogy az előnyök sugallásán kívül meg kell nyugtatni az embereket, hogy a közös pénz bevezetésével nem éri őket semmiféle hátrány, a kezdeti időszak nyomán előforduló bonyodalmakat pedig kellőképp fogja ellensúlyozni az Euro nyújtotta számos előny.
Másik aggodalom, hogy az emberek nem teljesen bíznak meg a kereskedők korrektségében a váltás pontosságát illetően. Igaz ugyan, hogy a többség a váltás mechanizmusával tisztában van, vagyis tudják, hogy a konverziót teljesen pontosan kell alkalmazni, és senki semmilyen formában nem használhat másféle váltási vagy akár kerekítési eljárást, mint amilyen az előírásokban benne foglaltatik, ennek ellenére mégsem teljes a bizalom a kereskedők tisztességét illetően. Sokan tartanak attól - és valljuk meg, történt rá példa - hogy a kereskedők minden esetben felfelé kerekítenek, illetve nem a pontos árfolyamokat használják, hanem "felnyomják" az árakat, és kiegészítik annyival, hogy az ár Euróban is szépen fessen. Annak ellenére, hogy nem jellemző, magam is láttam olyat, hogy egy árcédulán a 49,99 schilling mellé nem a pontos számítás nyomán keletkező 3,63 Euro volt feltüntetve, hanem 3,99 Euro, ami bizony kemény 54,90 schillingnek az ellenértéke. Habár a fent leírtak valóban törvényellenesek, az Euróra történő átállás után az árak egy része amúgy is meg fog emelkedni ily módon, ez pedig már sajnos cseppet sem fog törvénybe ütközni. Ennek a jelenségnek nyilván számos hatása fog megmutatkozni, melyek semmiképpen sem a fogyasztók előnyére fognak válni, ezt azonban a gazdasági hatásoknál vizsgáljuk meg részletesen.
A közvélemény-kutatási adatok alapján a vásárlók 69%-a jobban megbízik azokban a kereskedőkben, akik boltjaikon feltüntetik a garanciát jelképező logót arra nézve, hogy a vásárlót az Euróra való váltás folytán semmiféle hátrány nem érheti. A matricát csak azok használhatják, akiknek az európai fogyasztóvédelmi szervezetek által erre a célra alapított intézete engedélyt ad, a szigorú feltételek betartását pedig folyamatosan ellenőrzik.
Sok ember fejében nehezen tudatosult, hogy a pénz számszerű értékének megváltozása nem jelenti azt, hogy a pénz kevesebb lett. Ez a probléma főleg a jövőbeninél jóval nagyobb nagyságrendekkel rendelkező pénzeket használó országokban - mint Olaszország, Görögország, Spanyolország és Portugália - okozott eleinte komoly bonyodalmakat, és fog is még várhatóan. Olaszországban 1999 januárjában sokhelyütt komoly botrányok törtek ki, mert az emberek nem tudták miként értékelni azt a tényt, hogy korábbi milliós fizetéseik ezentúl csupán néhány százasban mérhetőek. Fontos tehát felkészíteni ezen országok lakosságait, hogy az eddig aprópénznek tartott összegek ezentúl igen komoly értéket képviselnek. Ezeken a helyeken - ahol, az olaszokat leszámítva, Magyarországéhoz nagyságrendileg hasonló az árszínvonal - ugyan kinek számítana az a néhány cent, esetleg egy-két Eurócska különbség. Ilyen nagyságrendű összegek eddig ugyanis nem képviseltek különösebb értéket, holott innentől kezdve nagyon de nagyon is sokat számíthatnak. Igen jelentős veszélyforrás a korai "hamisítványok" felbukkanása. Itt elsősorban nem a profi másolatok elleni védekezést kell érteni, mert egy csaknem tökéletes kópiát természetesen egy átlagos vásárló vagy pénztáros képtelen egyből felismerni. Mindenképpen fontos azonban megtanítani az embereket, hogy milyen jelekről bizonyosodhatnak meg a kezükben lévő pénz eredetiségéről, és hogy milyen biztonsági elemek találhatók az új pénzen. Emlékezzünk csak vissza arra az esetre, amikor a tízezer forintos bevezetésének első napjaiban miként történt az első ilyenfajta hamisítás. Két tizenéves tanuló nemes egyszerűséggel kivágta a tájékoztató szórólapon található minta-tízezrest, két oldalát összeragasztották, majd a helyi fagylaltosnál azzal fizették ki a néhány gombócnyi desszertet, a pénztáros meg rendesen visszaadott kilencezervalahány forintot. Amerikában is hasonló eset történt néhány nappal George W. Bush amerikai elnök megválasztását követően. Egy úr otthonában nyomtatott, az újdonsült elnök arcképét felvonultató kétszáz dollárossal fizetett, majd annak rendje és módja szerint visszakapta a maradék százkilencvennyolc dollárt. Az illető ellen még csak pénzhamisítás vádjával sem élhettek, mivel 200 dolláros bankjegy egyszerűen nem létezik. Hasonlóan lényeges, hogy mindenki számára egyértelmű legyen az eligazodás a két pénznem között, vagyis egyértelműen meg tudja mindenki különböztetni, melyik a helyi valutában feltüntetett vételár, és melyik az Euro összeg. "...a fogyasztók sem felkészültebbek: amikor az első frankot és Eurót is tartalmazó számlák megérkeztek a háztartásokba, a polgárok 20 százaléka az Euró-összeget fizette be frankban - a tartozásnak pusztán hatodát egyenlítve ki ezzel."18 Az előbbi példák arra figyelmeztetnek, hogy még a legelemibbnek tartott dolgok is problémát jelenthetnek egyeseknek, és még a legnagyobb evidenciákra is fel kell hívni a figyelmet. 3.5. Gazdasági hatásokAz előbbiekben részben már szóba kerültek az Euro bevezetése nyomán fellépő gazdasági következmények megemlítése, tekintsük azonban át ezeket valamivel nagyobb részletességgel is.
Másik jelentős eredmény, hogy az Euró bevezetése mindenképpen egységesebb piacot fog kialakítani az árszínvonalat illetően is. Az előbbiekben vázolt vásárlási turizmus ugyan továbbra sem fog teljesen megszűnni, és nyilván a termékek eladási árai nem fognak teljesen kiegyenlítődni, de az összehasonlíthatóság által várható, hogy a szélsőségek egyre inkább egymáshoz fognak közeledni. Természetes, hogy a vásárlók a napi árucikkeket továbbra is hazájukból fogják beszerezni, függetlenül az árak mértékétől, de a nagyobb értékű termékek piacán mindenképpen jelentős változások várhatóak, mégpedig minden valószínűség szerint csökkenő irányban. "...senki sem fog átrándulni Spanyolhonból Olaszországba azért, mert ott 7 Euróval olcsóbban kap meg egy pólóinget. A tartós, nagy értékű fogyasztási cikkek esetében viszont már komolyan szóba jöhet egy kis kirándulás mondjuk egy Ford Mondeo gépkocsiért, mert ennél az Euro-zónán belüli árkülönbségek megközelítik a 60 százalékot. Ez szélsőséges példa ugyan, de 40-50 százalékos árdifferenciák gyakorta előfordulnak, ami alighanem árcsökkentésre kényszeríti majd néhány ország termelőit és kereskedőit. A KPMG Consulting tanácsadó cég felmérése szerint a nyugat-európai nagyvállalatok háromnegyede úgy látja, hogy a különböző európai országokban alkalmazott áraik sávja szűkülni fog."19
Érdemes kissé komolyabban megvizsgálni az árak alakulását. Igaz ugyan, hogy az átváltás fix árfolyamon történik, de azt senki sem írta - nem is írhatja - elő, hogy a kereskedők nem módosíthatják a termékek árait. Márpedig minden logika azt diktálja, hogy ezt tegyék, ugyanis az eddigi "nice price" divat, vagyis a kerek árakból való minimális lecsípés annak érdekében, hogy olcsóbbnak éreztessük a terméket, minden valószínűség szerint ezután is aranykorát fogja élni. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az árak többsége milyen irányban fog elmozdulni, ennek következtében pedig bizony számottevő árdrágulás várható a termékek javarészénél. "A francia szupermarketek vezetői máris olyasmin törik a fejüket: kínáljuk-e a joghurtot továbbra is négyes csomagokban, hogy 7,95 frank és 1,21 Euro legyen az ára, vagy csomagoltassuk mondjuk hatosával, és akkor 1,9 eurót lehet ráírni? [...] Hasonló dilemmával lesz kénytelen megküzdeni több tízezer kereskedő, köztük a brit Marks & Spencer áruházlánc, amelynek az Euro-zóna 11 tagállamából tízben vannak üzletei. Náluk most az a pólóing, amelyik Franciaországban 109 frankba kerül, Németországban 25,95 márkáért, Spanyolországban 1995 pesetáért, Olaszországban viszont 32 ezer líráért kapható. Ha viszont ugyanezeket az árakat euróban fejezzük ki, azt találjuk: az ársáv a "szép" 11,98-tól a "csúnya" 16,55-ig terjed. Az Euro-zóna legtöbb tagállamában már most kettős árkiírást alkalmazó Marks & Spencer úgy tervezi, egyelőre megtartja mostani árait, de hosszabb távon alighanem úgy alakítja át árképzését, hogy a cédulák euróban legyenek tetszetősek - akkor viszont egyes cikkeken kevesebbet, míg másokon többet fog keresni."21 Tekintsük át egy táblázat erejéig, hogy az új lélektanilag marginális árak milyen értéket képviselnek a kivonuló valutákban, mekkora arányban változtatva meg ezzel az árakat. A táblázat első felében azt vizsgáltuk, hogy az eddigi határok ezentúl milyen értéket képviselnek majd pontosan, illetve mennyire lehet "felturbózni" őket. A másik oldalon az új mérföldkő eddigi értékét nézzük, illetve hogy mennyit kérhettek el eddig azokért az árucikkekért, amelyek ezentúl ennyibe kerülnek majd. Az egyszerűség kedvéért kerek összegekkel számolunk, nem pedig csupa kilences végződéssel. 3. táblázat - "Nice price" Euróban
és a nemzeti fizetőeszközökben
* A nagyságrendek tartása végett némelyik valuta fel lett szorozva egy-két helyiértékkel. Például egy 100-as szorzó esetében az összegek 10.000 hazaira vonatkoznak Noha ez csak egy egészen egyszerű számítás volt, és természetesen korántsem tükrözi hűen a majdan kialakuló viszonyokat, arra azonban mégis elegendő, hogy szemléltesse: a kereskedők és a termelők vélhetően nem fognak rosszul kijönni ezen helyzetből, annak ellenére, hogy egyes esetekben mínusz érték szerepel, vagyis lesz amikor a vásárlók fognak jobban járni. A kapott néhány százalék természetesen nem képvisel semmiféle átlagot, csupán néhány példa a sok közül, és nyilván lesznek tisztességes kereskedők illetve termelők, akik nem ilyen módszerekkel törekednek nagyobb haszonszerzésre, de vélhetően lesznek olyan piaci szereplők, akik még a fentiebbnél is pofátlanabb mértékben használják ki az új helyzetet. Természetesen ez nem fogja a termékskála minden elemének árát átformálni, de nagyobb értékű áruk esetén bizony komoly hatást fejthet ki, főleg az újonnan kijövő árucikkekre, és nem kizárt, hogy akár még az inflációs rátát is ide vagy oda billenti egy-két tizedszázalékkal. Az árszínvonal alakulása mellett nem mellékes szempont a bérek, fizetések összehasonlíthatósága sem. Nagyjából hasonló problémákhoz vezethet, hogy az árak ne csak a termékek révén közeledjenek egymáshoz, de a munkaerő "ára" is harmonizálódjon. Könnyen elképzelhető, hogy mekkora lelkesedést fog okozni mondjuk egy portugál szőlősgazdánál, ha összehasonlítja keresetét egy francia borásszal, aki ugyanazzal a munkával a dupláját keresi az övének. Az, hogy ez a probléma eddig nem okozott különösebb felháborodást, az pontosan ugyanazon okokra vezethető vissza, mint a termékek árainak esetében. 3.6. Az "úttörő" Euro
Nyilván sokan vannak akik úgy gondolják, az Euro elsőként valósítja meg azt az elképzelést, hogy több ország ugyanazt a fizetőeszközt használja. Nos, ami azt illeti, ilyen pénz már létezik egy ideje, mégpedig egyes közép afrikai államok megegyezése nyomán. Ezek az országok az Afrikai Valutaközösségi Frank (CFA Frank) által az Euróhoz hasonlatos rendszert alakítottak ki. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy noha törvényes fizetőeszközként elméletileg ezen pénznem funkcionál, a népesség döntő többsége valószínűleg máig szívesebben fizet a bankjegyeken ábrázoltakkal, lásd antilop, kecske, gabona, ökör, stb.
A lelkesebbek eztán bizonyára felkiáltanak: "Na jó, de Európában még sosem volt ilyen elterjedtségű közös pénz!" Pedig bizony volt, méghozzá nem is kifejezetten rövid ideig. Ha kicsit visszatekintünk néhány évszázaddal korábbra, akkor bizony rájövünk, hogy az akkori pénzek, melyek szinte kizárólag nemesfémből - aranyból illetve ezüstből - készültek, szerte Európában gyakorlatilag teljes mértékű "konvertibilitást" élveztek. Igaz ugyan, hogy minden nemzet, vagy néhol akár minden város, uralkodó másféle pénzeket veretett magának, de a "lényeg", vagyis a pénz tartalma mégis teljesen ugyanaz volt, így a kereskedelemben végül is elfogadott fizetőeszközök voltak az arany- és ezüstérmék, bárhol is verték azt. Mégsem tehetjük fel azonban a kérdést, hogy a fentiek tükrében vajon előrelépés, vagy inkább visszalépés a közös pénz bevezetése. A mai világ gazdasági és pénzügyi vetületeit tekintve természetesen hatalmas eredmény, hogy tizenkét, a világ gazdaságát és más területeit egyaránt lényegesen meghatározó országot sikerült ezen a területen ilyen szorosan összekapcsolni. Ez a valutaközösség fejlettségi szintjénél és meghatározó erejénél fogva egyaránt kivívta a jogot, hogy még csak eszünkbe se jusson a fentiekhez hasonlítani.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Amint
arról már korábban is szó esett, a közös pénz bevezetésének menetrendjét
az 1991-es maastrichti csúcstalálkozón szentesítették, de a lakosság
ekkor még csak hallomásból sem tájékozódott ilyen irányú hírekről.
Az első kézzelfogható esemény a Madridi konferencián történt, mégpedig
az "Euro" elnevezés megszületése. Ekkor már a gazdasági
életben némileg, ha csak felületesen is, de már téma lett az új
közös valuta majdani bevezetése. A lakosság számára még csupán a
híradások és az újságok szolgáltak nagy ritkán néminemű információval,
de a nagy többségnek még ez is csupán annyit sugallt, hogy "valahol,
valamikor lesz valami". Tegyük hozzá, hogy ekkor még valószínűleg
nem is lett volna helyénvaló nagyobb hangot keríteni az Eurónak,
lévén, hogy a lakosság javát inkább a nemrég alakult EU szellemére
kellett "nevelni".
"
jellel, mely megjelent szórólapokon, plakátokon, tévé és újsághirdetésekben,
pénztárcákon, esernyőkön, nejlonszatyrokon és szinte valamennyi
elképzelhető helyen.
Léteznek
persze olyan előnyök is, melyek valószínűleg mindkét érdekcsoportnak
hasznára válnak. Az első ilyen, hogy az árak ezentúl nem csak az
adott országon belül hasonlíthatók össze, hanem az egész Eurozónán
belül azzá válnak. Természetesen ezt eddig is meg lehetett tenni,
de kevesen vették a fáradtságot az állandó számolgatásra, ezért
az országokon belüli árkülönbségek ilyen élesen eddig nem ütköztek
ki. Voltak azonban eddig is olyanok, akik számolgattak, és adott
esetben jól is tették. Az utóbbi néhány évben megfigyelhetővé vált,
hogy nagyobb értékű termékék esetében "vásárlási turizmus"
alakult ki. Például autók esetében az utóbbi időkben sok olyat hallani,
hogy egyik ország polgárai a másikba járnak vásárolni, mivel ott
számottevően olcsóbban jutnak hozzá ugyanazon termékhez, mint hazájukban,
az EU-ban megvalósult vámunió által pedig gyakorlatilag semmivel
sem költségesebb vagy bonyolultabb ezt megtenni.
A
jobb pénzekkel rendelkező országok lakói tartanak tőle, hogy a gyengébben
szereplő országokkal való kooperálás az általuk eddig használt pénznél
rosszabbat fog eredményezni, vagyis ezek a nemzetek "lehúzzák"
az Eurót, így ezentúl nagyobb inflációt kell elviselniük. A félelem
végül is logikus, éppen ezért hangsúlyozni kell a kétkedőknek, hogy
az EMU-ba való felvételhez elengedhetetlen kritériumok megszabásával
éppen ezen veszély ellen kívántak védekezni. A feltételek betartása
ugyanis eleve kizárja azt, hogy egy nem oda illő, a többieknél számottevően
gyengébb ország csatlakozzon a tagokhoz, megbontva ezzel a kialakult
egyensúlyt. Természetesen az országok pénzügypolitikájának összehangolása
nem egyszerű feladat, és az aggályok némileg azért beigazolódtak,
ha az Euro dollárhoz viszonyított korábbi mélyrepülését megfigyeljük,
ez azonban számos egyéb okra is visszavezethető, és az utóbbi időben
ez a tendencia megfordulni látszik.
Az
EMU piacán belül egyértelműen nagy könnyedséget jelent az új fizetőeszköz
megjelenése a nemzetek közötti kereskedelemben. Igaz ugyan, hogy
a vámunió és a tőke szabad áramlása már eddig is jóval szorosabbá
tette a kapcsolatot az országok között, szemben egy nem EU-tag országgal
való kereskedés esetén, azonban a maximális árfolyam-stabilitás
megvalósulása által az ezen országok közti export-import gyakorlatilag
minden tekintetben belkereskedelemmé vált. Ez nyilvánvalóan élénkítő
hatást fog kiváltani az országok közti termékforgalomban, hiszen
megszűnt egyrészt a devizaátváltással kapcsolatos költségek eredményezte
veszteség, másrészt az árfolyamkockázat is mint rizikófaktor.
 |
 |
|